Cseresznyevirág és segédkeret.

10 x 15 cm, olaj, vászon

napi festmény

A napi festmények bemutatásához nem tervezek sok szöveget inkább csak képeket.

Viszont ma, hogy a mindennapi munkát megkönnyítsem készítettem egy segédeszközt, egy kis keretet  papírból. Ezt is bemutatom. 

Szükséges anyagok:

  • 24 x 24 cm-es merevebb karton (szürke lemez), vagy farostlemez
  • kb. ugyanekkora vékonyabb karton, dobozkarton (fontos, hogy ne legyen túl vastag, de a festéktől azért ne ázzon át)
  • cellux ragasztó

Eszközök:

  • sniccer, ceruza, vonalzó

Volt egy pont megfelelő méretű vastag kartonlemezem és papírdoboz lapjából egy 10X 15 cm-es téglalapot kivágtam, ez lett az ablak, amin keresztül festettem. Ezeket hátul keresztben és hosszában is megerősítve összeragasztottam.

napi festmény

Az alsó kartonra erősítettem a festővászonból vágott 20 x 15 cm-es lapocskát, majd ráhajtottam a felső ablakos karton és kezdődhetett a festés. Így ebben a pici méretben is ki tudtam feszíteni a vásznacskát.

Ezzel, keretecskével és a lapokra vágott festővászonnal meg lehet spórolni a vakkeretet, ill. kasírozást. A képet pedig majd lehet egy paszpartuban tálalni.

napi festmény

napi festmény

napi festmény

Jó munkát annak, aki kedvet kapott hozzá!