Sokszor kerül szóba, jó-jó, de hogyan kezdjem el? A festéshez hozzálátni a legnehezebb tényleg. Üres vászon, üres gondolatok, vagy épp túl sok…

Ma arról lesz szó, hogyan is fogjunk bele.

napi festmény

Kezdjük a témával. Ha nincsen koncepciónk a képünk témájához, csak nézzünk körül. Mondhatnám azt is, hogy amit először meglátunk, legyen az a téma. Ez is lehet, vagy az is lehet, hogy erről eszünkbe jut valami.  De komolyan nem kell világrengető témát találnunk az alkotáshoz, ahhoz meg, ha rendszeres alkotásra szeretnénk rávenni magunkat, végképp nem. Lehet egy használati tárgy, (pohár, edények, stb.), drapéria (konyharuha, kendő, stb.), de lehet gyümölcs, zöldség, a reggelink, vagy különböző növények ága, levele, virága termése. A javaslatom még az, hogy kisebb részletet válasszunk. Elég egy tárgy, egy-két virág, vagy levél, háttérrel. Természetesen, ha motoszkál bennünk egy képi gondolat, az ugyan olyan jó, sőt…És lehet, hogy nincsen  kedvünk konkrét formához, csak színek, érzések kavarognak bennünk. Akkor fessünk nonfiguratív képet, csodás lesz! Ha nincs ötletünk, és konkrét formát szeretnénk, akkor mindenképpen „élő” modellt javaslok, ez lehet tárgy is, csak ne képről, fényképről másoljunk, ha lehet. Hagyjuk meg magunknak a térről síkra történő varázslás szabadságát.

Vadon, kertből, az ablakból:

napi festmény

A másik kezdési probléma, a maga a tevékenység, a festés. Ha meg van a modellünk, témánk, az első az, hogy elképzeljük, megtervezzük, hogy hogyan is lehetne ezt a rendelkezésre álló felületen megmutatni.  Válasszuk ki a képkivágást. Ehhez formázhatunk a mutató és hüvelykujjunkból egy derékszöget, úgy hogy teljesen kinyitjuk az ujjainkat.  Mindkét kezünkből formázzuk ezt, majd az egyik kezünket, tartva továbbra is a derékszöget fejjel lefelé fordítjuk. Összeillesztjük a két kezünket, ellentétes ujjainkat összeérintve, egy téglalapot alakítva ki ezzel.

Ezt a téglalapot tarthatjuk függőlegesen vagy vízszintesen is, attól függően, mit szeretnénk festeni, rajzolni. Az ujjainkból kialakított keret fogja jelképezni a vászon, vagy rajzlapunk formáját.

A keretünket a szemünk elé emelve, belekukucskálva kiválaszthatjuk azt a részletet, amit szeretnénk lefesteni. Ha közelítjük a keretet az arcunkhoz, akkor a kerethez képest a megfigyelt részlet kisebb lesz, ha távolítjuk, akkor a kerethez képest nagyobb lesz. Így el dönthetjük, hogy melyik, és milyen nagyságú részlet kerüljön a képre.

napi festmény

napi festmény

Segítség abban is a keretünk, hogy a már kiválasztott részlet pontos helyét meghatározzuk. Ehhez a képzeletünk is kell. Elképzelhetünk a kereten belül egy osztást (középvonalat függőlegesen és vízszintesen).  Az is megfelel, ha megállapítjuk, hogy ujjaink által alakított téglalap oldalain hol van a felező pont. Ha ez megvan, akkor egy kicsit figyeljünk, tartsuk a keretet és a részlet jellegzetes pontjait viszonyítsuk az oldalfelezőkhöz. Ezt jegyezzük meg, majd amikor elkezdjük, a vázolást ebből induljunk ki. Megfigyelhetjük a negatív formákat is: azt a formát, amit a tárgy vág ki a háttérből. Megfigyelhetjük, milyen és mennyi hely van a keret és a tárgyak között.

Ha megvan a „képkivágásunk”, akkor nekivághatunk. Az is lehet, hogy az oldalfelezőket berajzoljuk a lapunkra, vagy csak egy kis pontocskával jelezzük.

A megfigyelt jellegzetes forma felrajzolásával, festésével kezdjük, ill. a megfigyelt forma tömegével, irányával.

napi festmény

Fontosnak tartom elmondani, hogy a munka kezdetekor még nem szükséges, hogy pontos formákat alkossunk, arra lesz még idő, viszont nagyon fontos, hogy jó méretben, jó helyen, jó irányban kerüljenek a dolgok a papírra. Ez olyan, mint a házak alapjának megépítése. Hiába lesznek gyönyörű részletek a képen, ha a főbb arányok nem fognak stimmelni. Ezért nem kell erre az első lépésre sajnálni az időt és figyelmet. Egy jó képnek ez az alapja.

napi festmény

A felvázoláshoz, bármit is festünk, használjuk annak az anyagnak, amivel dolgozunk semleges, vagy a használandó színvilág egy világos árnyalatát. Olajfesték alá, lehet ceruzával, krétával is vázolni, de gyors, „impresszionista” munkához nekiláthatunk rögtön színnel, az előbb említetek szerint. Ha felvázoltuk a képünket, mielőtt továbbhaladnánk, szintén álljunk meg csendesedjünk el, figyeljünk egy kicsit. Ellenőrizzük le, hogy valóban úgy van-e  a kép elhelyezve, ahogy szeretnénk. Újból elővehetjük a keretünket, és azzal is leellenőrizhetjük. Ha rendben van, akkor a főbb színeket, formákat, tömegeket rakjuk fel a képünkre, fontos, hogy háttérrel együtt dolgozzunk, tehát a háttér értékei is már rögtön a festés elején megjelenjenek, és ezek után is folyamatosan fejlesszük együtt a kép minden részletét.

napi festmény

napi festmény

A képalkotás elkezdéséről három napi festményen keresztül igyekeztem beszélni.

Jó munkát kívánok mindenkinek, aki kedvet kapott hozzá!

Szívesen válaszolok: k.fekete.maria.eszter@gmail.com

napi festmény

napi festmény

2018. 04. 20.   Tulipánnapi festmény

2018. 04. 22.       "Csorbóka"napi festmény

2018. 04.  24.     Bazsalikomnapi festmény